Kouga kimeríthetetlen vágya (16)


Hatalmas port kavart az ütemes lábak dobbanása, mik lendületesen
kavarogtak a levegőt szelve. Két önelégült arc meredezett egymásra,
dühtől tajtékzott mindkettő, szemükben apró láng bóbiskolt, mi
bármelyik pillanatban tűzvészként szabdalhatja fel az ellenfelet. Egy
pillanatra csend honolt kettejük között, az egyik flegmán vagdalkozott,
ében haján megfeneklettek a nap tűző szirmai, miközben kék szemei
viszálykodást szítottak a vele szemben álló hanyouban. Erősen
markolta az aranypompában díszelgő kardot, ujjbegyei elfehéredtek a
szorítás közepette, idegesen cikázott aranyszembogara, melynek
íriszében hirtelen felbukkant a kék tekintet. Agyarain a napsugarak
megcsillantak, miközben nyáltól fröccsenő mohó szája cuppanó hangot
hallatott. Hanyou száján vér futott végig, apró csermelye végig szaladt
fehér, sápadt bőrén. Meghűlt tekintete, miközben hátán végig futó
hideg félelmet keltett lelkében. Ellenfele alakja kivált a hófehér
horizontból, cikázó alakja kivehetetlen volt, minden mozzanata gyors,
és precíz sorozatként zajlott le. Kouga ideges arca a düh minden
szétvetett csíráját felélesztette, ahogy a fiú arcát zúzta. Inuyasha
nem
ellenkezett... Orrából szánkázó vércsík bugyogott, akár egy kisebb
forrás, miközben ő eldobta kardját, jelezve, pusztakézzel kívánkozik
harcba szállni vele. Érezni lehetett, ahogy a felmelegedő levegőben
szaporázó dühkitörések formát öltenek, a hanyou arca
felismerhetetlenségig roncsolódott, mikből kibukkanó genny szétterjedt
pofáján. A fiú többször megízlelhette a földrögeinek kellemes
hűvösségét, görcsberánduló ujjai közül kifordultak a szemcsék, ahogy
Kouga kimonóján keresztül felemelte. Hideg tekintetében felajzott
indulatok szálltak, s minden kegyes mosoly mögött gúny bújt meg.
Csigázott, élvezte, ahogy a fél szellemnek mindenegyes lélegzetvitelért
meg kell szenvednie. A fák bús koronái egymáshoz vergődtek, a szél
feltámadva nyaldosta leveleiket, mik mögül előbukkanó napfények
elsorvadva melengették őket. Tűző nyalábokat eltakaró felhők
meghízva teregették ki habcsókjaikat, miközben villámlás tarkította az
ég felkavart palettáját. Kouga torz arca mögül nevetés buggyant ki,
szája kinyílt, lassan formálta a szavakat. Minden percet ki akart
élvezni.
- Te szánalmas korcs...
- Mire vársz még, nem ezt akartad? ÖLJ MÁR MEG! – üvöltött fel
a hanyou, kinek hangja remegett, arca fájdalomtól hasadt fel, miből
ömlött a bűne.
- Mindjárt, de élvezem, ahogy vérzel, ezt érdemled, te dög!
MIÉRT BÁNTOTTAD KAGOMÉT?! – arcához emelte a sérült, vérző
hanyout, kinek hömpölygő vérkoszorúja mögül aggodalmas pofát
lehetett felfedezni.
- Nem kegyelmezek egy korcsnak, élvezd ki minden
másodpillanatot, mit itt tölthetsz a Földön. – levetette a testet, mint
koszos rongybabát, ki fellélegzett a szorítás alól.
A fiú ráemelte a lábát, és szorítani kezdte a nyakát, miközben háta
mögött felbukkanó szilaj elemi erő végig cikázott az esőtől terhes
égen.
A hanyou szemei kitágultak, aranypillantása megfeneklett a vérző
alakon, mi egyre közeledett. Kouga elemelte lábát, majd üvöltött, mi
mögül az utálat és az igazságtalanság keveredett elő, felizzó
szilánkjai
kráterként hasították a földet. Robbanó hasítéka a fiút kínozta,
ugrásszerű támadása azonban a levegőben megfagyott, ahogy
Inuyasha hangja felszakadt torkából.
- KAGOMEEE! - a lány sápadt arca kivirult, miközben vérző,
felszakadt sebeiből ömlő gennyhalmazos teste a fiúéra borult, kinek
tekintete megnyugvással telt el.
- Kérlek, ne bántsd, Kouga-kun – könnyes arca mennyeien
hatott, apró szent foltként tarkállott az esőáztatta sárkupacban.
A fiú arca egyszerre volt fájdalmas és örömteli. Boldog volt, mert
láthatta jelölt asszonyát, egyúttal szomorú is volt, mert rádöbbent,
tehetetlen, nem tudja megakadályozni a kettejük közti szerelmet.
Dühösen rángatózó szemei mérgesen könnybe lábadtak. Ökle végtelen
haraggal csapott le a földre, mi megrepedezett. Az eső szétáztatta a
földet, miből sáros massza lett, mennydörgés közepette megremegett
föld sírósan feljajdult. Egy tölcsér hagyta el a helyszínt, mi
felkapott
ágakat söpört maga előtt.

Az éjszaka sötét palástja gyengéden bebugyolálta a romladozó viskót,
minek gyenge falai mögött húzódó két alak finoman gondozta egymást.
Halkan beszélgettek, habár nehezükre esett minden szó formálása. A
Hold szelíd szirmai végig peregtek a bambuszajtón, min keresztül a
nyalábokban fürdő pár kedvesen ült egymással szemben. A lány
melegbarna tekintete végig kúszott a fiúén, ki lesütötte
aranypillantását, remegő ujjbegyein szemlélte a hosszú karmokat, min
rászáradt vér díszelgett. Ezüst haján libbenő fénykoszorúk mennyei
homályba öltöztették a sápadt, sebektől tarkálló arcát. A lány
hasfalára
pillantott, és szomorúsággal megtelt szemmel érintette végig az alvadt
vér váladékát, mi kis apró sebekben torkollott. Ében haján
megcsillantak az ezüst sarlók, hamvas arca könnyekkel küszködött.
Ajkai remegtek, és meleg, gyengéd érintéseket szült, miközben tejfehér
ujjai végig szánkáztak a meggyötört testen, mely mindenegyes
nyúlásra fájdalmat szült. A fiú elharapta nyögéseit, tudta, nincs
szégyenkezni valója a lány előtt, de nem merte kimutatni, milyen
érzelmeket táplál iránta.
- Sajnálom a sebeket, miket okoztam..., utálom magam
miattuk – az arca kínok közepette hánykolódott. – Fájnak... nagyon?  
- Nem – hazudta a lány, de a hanyou érezte a vérben
elkeveredő gyötrelmet is – Most pedig mutasd a zúzódásokat, el kell
látnom őket, különben elfertőződnek, ezt te is tudod.
A sötétbe burkolózó viskó megtelt a meleg gondoskodásoktól, mik alig
hallható nyögéseket szült, a hanyou elméjében. A lány anyáskodó
mosolya szeretet ittas volt, finom ujjai a sebekbe mártotta a szúrós
illatú kenőcsök garmadáját. Kagome lehunyta szemét, és
belefeledkezett a simításokba, ösztönösen keverte a gyógyfüveket,
miket az eső harmatozó gyöngyökkel ékesített tündöklő ékszerekké.
Hallani lehetett, ahogy a zivatar finoman eláztatja a dülöngélő,
részeges ház falait, mi terhesen olvadozni kezdett a roskadozó súly
alatt. Inuyasha szemei vággyal teltek meg, s a szelíd ujjak földöntúli
élvezetet szolgáltak számára, mikből fonódó szeretet édesen ringatta
a háborgó elméjét. Emlékezett néhány homályos foltra, mikor
megtámadta az őt mentő lányt. Sötét bugyraiból elősejlő lépek
zavarosan villantak fel, miközben agyában lezajló képsorozatokban a
napfény gyengéden fürösztötte a lány kecses vonulatait. Elvesztette az
uralmát maga felett, s szánakozó éne a sötétbe veszett, mi elnyelte őt,
s finoman bepólyálta. Hirtelen kitágultak szemei és maga előtt látta az
összeeső lányt, akinek ruhája vérben tocsogott, mit magával húzott,
mint bűnös sávot. Az aranyszemek megállapodtak a masszírozó kezek
tejfehér ragyogásában. Kéjes hangok süvítettek elő a lány szájából, mi
a fiút felcsigázta, kutyafülei lelapultak, miközben küzdött az
érzelemhullámmal, mi benne előtörni készült. Erélyesen megfogta a
kezet, mi ringott hátán.
- Hagyd abba, elég lesz – szólt rá kicsit dühödten, a lány
szemei kinyíltak, és nektárként csorgott elő belőlük a könnyek ezüst
folyója – Most miért sírsz?
- Aggódtam miattad, hogy lehetettél ennyire ostoba, hogy meg
akartad öletni magad? – ujjai ráfonódtak arcára, minek barázdái közül
könnyek gyöngyei buggyantak elő.
Kagome érezte, hogy csuklóját fogságban tartják, és a finom húzás
végül a fiú mellkasára illesztette könnyáztatott arcát. A karok
átfonták
őt, és védelmezőleg tartották maguk közt a lányt, akinek ajkai lassan
közeledtek a fiúéhoz, ki nem állt ellen, lehunyta szemét, és élvezte a
nyelvek táncát. A lány óvatosan eldöntötte, mire megállapodott, és
csak erősen magához húzta a fiút, aki nem engedte el. A mámorító hold
udvarában szenderegtek el, a hanyou arcát a lány hajába túrta, mi
selymesen simogatta illatával, miközben Kagome szelíd, békés arca a
puha kimonóban süppedt el.

Kouga arca az éjbe meredt, elméjében záporoztak a kínos gondolatok,
mik megfékezhetetlenül hatottak rá. A szél erősen végig simított
testén, az eső cseppjei könnyeket idéztek elő homályos kék
szemeiben. „Kérlek, ne bántsd, Kouga-kun” A hang részegítette, miből
állandóan, mint egy torkos gyermek, kívánt inni. Lesütötte szemeit, a
barlang előtt telepedett le, a ficánkoló tűz lángjai enyhén melengették
mennyei barázdáit, nyalogatva gyötrelembe mélyült arcát. Ujjait ében
hajába túrta, gondterhes volt. Csillapíthatatlan morgás vetekedett a
villámok mennydörgésével, mik szivárvány színeiben pompáztak. Öklét
a földbe csapta, mitől ujjai szilánkokkal ékeskedtek, ahogy a sérelmes
rögök felszántották bőrét. „Azaz arc, mivel Kagome a palotapincsit
védte, többet elárult számomra, egyben volt aggodalmas, és
szerelmes. Meg kellett volna ölnöm, míg megtehettem volna,
túlságosan eljátszottam a gondolataimmal, mik édesek voltak,
szörnyen édesek.” Kouga szemei elkerekedtek, mikor pajzsa mögött
érezte a tűzforró ujjbegyek szelíd játékát. Ayame arca sejlett fel
előtte
a holdfényének táncában, smaragdszemei egyszerre voltak
aggodalmasak, és vágytól teltek. Ajkai szelíden csókolgatták a leoldott
pajzs mögött előbukkanó mezítelen mellkast. A lány letérdelt elé, és
ujjai ráfonódtak a combokra, majd finoman haladtak felfelé, miközben a
szája már a hideg, távolba révedő arcot csókolgatták. A farkas lány
tehetetlen volt, könnyek buggyantak elő szeméből, melyben
homályosan díszelgett Kouga faarca. A férfi érezte, ahogy hímvesszeje
megkeményedik, és földöntúli boldogságba repíthetné, de
makacskodott, érezte a lány lüktető szívdobbanásait, melyek
rátelepedtek az ővéire, ahogy a lány lassan, kínzóan eldöntötte. Kouga
ajkai mögül akaratlanul is előtörtek az élvezet hangjai, melyre Ayame
szaporábban mozgatta kezét. Erélyesen megfogta az ágaskodó
hímvesszőt, és próbálta ízlelni, mikor Kouga eltolta magától.
- Hagyd abba, nem kértem, hogy kielégíts – hideg szemei
parázslottak, mire a lány feltámaszkodott.
- Megint ő jár a fejedben, igaz, Kagome, ugye? – hadarta a
kérdéseket, miközben az öltöző férfit szemlélte, kinek mellkasán
domborodó izmain esőcseppek vándoroltak. Ayame ágyéka lüktetni
kezdett. – Nem érted? Ő sosem lehet a tied! Az a miko már meglelte a
férfiját, azt a hanyout - nem kapott választ, a vörös tincsek
elnehezültek az esőben. – Miért nem vagy képes elfelejteni, ha nem
lehet az asszonyod? – lépkedett tétlenül a farkas vezér felé – Mikor
itt
vagyok neked én... – ajkai csillogtak, a férfi pedig arcát eltolta,
mikor
azok túl közel értek hozzá.
- Ne ringass álmokat, Ayame, találj magadnak mást, én úgy
sem leszek a tied, ha könyörögsz, akkor sem – felelte, mire futásnak
eredt.
- PONT TE MONDOD? ÉN TUDOM, HOGY MIN MÉSZ KERESZTÜL!
Az álmomat nem törheted szét, míg élsz...
Kouga arcát a szél barátságosan csókolgatta, ő a kellemes irányba
fordult, mely elhozta számára Kagome virágillatát. Fújtatott, ahogy
érezte a lányéba ömlő Influenza szagát. Agyarain végig vonaglott a
Hold mámoros, csillapíthatatlan fénye, mit gomolyfelhők öleltek körbe.
Megállt. Maga elé tekintett, mikor a sötétből kiváló viskó
körvonalainak
sziluettjeire felfigyelt. Az éjben ragyogott a kék szeme, mely
szerelemittas volt, teste megbabonázottan követte a lány eufórikus
illatát, mikor meglátta az ölelkező két testet. Az undor fogta el.
Megkönnyebbült, mikor nem látott levetett ruhadarabokat a
holdfoltjaiban. Kagome teste megfordult és csak azt lehetett
felfedezni,
hogy Inuyasha gyengéd karjai derekára fonódnak, és biztosan tartja
őt. Kouga leguggolt elé, és a csodálatos, angyali arcot kémlelte, mely
gyönyörű volt. Tejfehér arca egészséges volt, ében tincsei szemeibe
sodródtak, melyeket a farkas fiú elrendezett. Tudta, hogy Inuyasha
nem felszínesen alszik, hiszen kimerítette a csata, valamint
biztonságosan érezhette magát a lány testét érintve. Lefeküdt mellé, s
arca gyengéden közeledett az alvó lány ajkaihoz. Érezte a kellemes
illatot, mi belengte testét. A fiú lehunyta szemeit, s lágyan
megpuszilta
a dús ajkakat, melyek mézédesek voltak. Kagome ritmikusan kinyitotta
a száját, mire a fiú nyelve befészkelődött a szájüregébe, és kicsit
erélyesen szívogatni kezdte. Bizsergés fogta el ágyékánál, ahogy
érezte a tejfehér combok az övéire kulcsolódnak, és a lány mellei a
mellkasához nyomódnak.
- Inuyasha... – mondta kéjjel teli hangjával, pillái megrebegtek.
Kouga lágyan abbahagyta a csókot, megvált az ajkaktól, abbamaradt a
varázs, mikor egy pillanatig övének érezhette a lányt, de még így is
elméjébe furakodott a hanyou.
- Szeretlek... – nyomott egy apró puszit homlokára, mire egy
hang megdermesztette.
- Én is Kouga – fordult meg a lány teste egybeolvadva a
hanyouéval.
A farkas vezér arcát az eső mosta, miközben az éjszakában fürdött.
Gyengéden felnézett a Holdra, mely szemtanúja volt az örökké benne
élő szavaknak.