Tiltott érzelmek (by: Kajitani)

Kellemes tavaszi este volt. Illatos, meleg szellő simogatta a virágbaborult cseresznyefákat. A Hold egy különös kis csapatot világított meg. Egy kislányt, aki békésen szuszogott egy fura kétfejű sárkánylovon, és egy kis gnómot, aki mint mindig, most is morgolódott:

- Már megint itt hagyott ezzel a halandóval! Miért vagy velem ilyen Nagyúr?! Sesshoumaru-sama! Lehetnél hálásabb hű szo.. o-o

- Jaken! Mit merészelsz?!- kérdezte hideg, számító hangon majd átgyalogolt a kis gnómon, leült egy fa tövébe, és gondolataiba merülve nézte az ezüstösen ragyogó Holdat.

„- Miért nem sikerül végeznem vele? Mindig megússza. Pedig a Tessaiga engem illet! Engem!”- belső harcát érzéstelen arc mögé rejtette, ugyanis az évek megtanították neki, hogy az érzelmek bajt hoznak rá. Csak egyvalaki létezett, aki felmelegítette fagyos szívét, egy halandó. Rin aki épp a Nagyúrról álmodott, és halkan súgta az éjszakába:

-Sesshoumaru-sama…

Másnap reggel minden a megszokott rend szerint zajlott. Rin és Jaken ételért mentek, a nagyúr pedig - mint mindig- eltűnt pár órára. A közelben látott egy kis tavat, és a tegnapi harc az öccsével eléggé megviselte testét. Tehát fürdeni indult, és nyakig a simogatóan langyos vízben, mélyet sóhajtott. Ekkor megérzett egy finom illatot, a testvérének, Inuyashának az útitársát, de ez számára nem jelentett jót. Gyorsan kiment a vízből, és felöltözött. Éppen indult volna az illat forrásával ellenkező irányba, mikor meghallotta:

-Sesshoumaru , hát te hogy kerülsz ide?

- Semmi közöd hozzá halandó. -kimérten válaszolt mint mindig, és a halandó szót undorodva mondta ki.

Kagome nem törődött vele, hagyta elmenni. Örült hogy Inuyasha nem volt ott. A tegnapi harc megviselte, és elég súlyos sérüléseket szerzett, egyedül ő, Kagome volt annyira használható állapotban, hogy elmenjen gyógynövényeket szedni, Shippou- t pedig megbízta, hogy vigyázzon a barátaira, amíg ő elmegy a növényekért.

Közben Sesshoumaru visszatért a ’táborhelyükre’.

-Nézd Sesshoumaru-sama milyen szép virágot szedtem!

-Rin, Jaken! Indulunk.-jelentette ki, ügyet sem vetve a kislány kezében lévő, kicsit már kókadt virágra, de Rint ez nem zavarta Megszokta. Lassan már fél éve utazik a Nagyúrral, és kezdte felismerni, hogy a maga módján szereti, és bármit megtenne érte. Ez boldogsággal töltötte el a kislányt és szökdécselve indult imádott Ura után.

Továbbindultak, és szokás szerint hosszú kilómétereket gyalogoltak míg megint be nem köszöntött az este, akkor megpihentek,(csak Rin miatt) majd reggel ismét útnak indultak. Ez így ment egy hétig, ezalatt csak 3 youkaival kerültek összetűzésbe, ami jó átlagnak számított.

Rin élvezte a viszonylagos békességet, elment a faluba élelemért, és játszott az ottani gyerekekkel, virágot szedett, majd mosolyogva futott vissza pótapukájához, aki nem merte még magának se bevallani, de élvezte a kislány társaságát.

Azonban az a péntek este másképpen alakult. Megint összefutottak Inuyashaékkal, és ismételten véres harcot folytattak, fenyegetőztek, Inuyasha kikelt magából, és üvöltözött mint mindig, hogy „Ezt még megbánod” meg hogy „megöllek te szemét”, csak a szokásos szöveg, Sesshoumaru meg már kezdte unni a macska-egér harcot, amikor egy óvatlan pillanatban előszaladt Rin a bokorból, ahol eddig rejtőzött, és odament Kagoméhoz. Eltökélt szándéka volt, hogy ennek most vége lesz. Sesshouramu belül a körmét rágta az idegességtől, és nem törődött öccsével, aki ezt kihasználva bátyja felé küldött egy Szélbordát. Rinnek hirtelen ötlete támadt, és megragadta Kagome földön heverő íját és egy nyilat, habár az egész akkora volt, mint ő maga, de azért kifeszítette, és lőtt…

-Rin, ébresztő!Gyere fürödjünk még a gyakorlás előtt!

-áááh! Jó, induljunk.

Rin azon a bizonyos péntek estén felfedte miko-képességeit, nagy fájdalmat okozva ezzel Inuyashának, és nagy meglepetést a többieknek. Kagome, Sango és Miroku győzködni kezdték Sesshoumarut, hogy adja be Rint egy papnőképző iskolába. Sesshoumaru kifelé azt mutatta, hogy neki teljesen mindegy, hogy mi történik a kislánnyal, de belül érezte, hogy ha Rin elmegy egy darabot elvisz a szívéből, egy lényeges darabot-az apai érzéseket, viszont tudta, hogy önző dolog lenne ilyen képességektől megfosztani, és sokkal biztonságosabb is lenne a lány számára, de mivel ezeket az érzelmeket csak ő ismerte, a többiek a lászólagos érdektelenséget beleegyezésnek vették, és Rin ellenkezését nem tűrve elvitték a legközelebbi iskolába. Rin ekkor 8 éves volt. Azóta eltelt 10 év, Rin már „végzős” volt , és az egyik legjobb. Barátnője Mashika egyidős volt vele, és mindig együtt voltak. Őt Rin előtt egy hónappal adták be szülei az iskolába, és ő vigasztalta a kislányt, akit összetörten és kétségbeesve hozott egy papnő, egy szerzetes és egy szellemirtó. Rint évekig kísértettek rémálmok, emlékek, vágyakozott a Nagyúr után, sokat elmelegette, és várta, hogy majd eljön érte, és elviszi magával. De nem így lett. Sesshoumaru nem jött el, folytatta útját Jakennel, de nem felejtette el védencét, sokat gondolkodott, hogy mi lett volna, ha nem miko, hogy nézhet most ki, elfelejtette e őt, hisz 10 év hosszú idő. Az ékkövet összegyűjtötték, Naraku saját csapdájába esett, így meghalt, Kagome még mindig ingázik a két világ között, Inuyasha még mindig féldémon,de ők már egy pár. Sango és Miroku is összejöttek, most várják első gyermeküket, de ezen kívül semmi sem változott. Sesshoumaru még mindig egyedül, és egy fa tövében most is épp Rinre gondolt:

-Vajon hol lehetsz most?

Rin és Mashika elmentek fürdeni, majd íjászórán vettek részt, mint minden reggel. Közeledett a nap, amikor el kell hagynia az iskolát, és egy faluban kell „munkát” találnia.

-Rin, Mashika, Tsuyuko és Shiru a jövő héttől nem lesz közötünk, ők már teljes értékű papnők.-a tanáruk büszkén jelentette ki, majd átadta nekik a papnők „hivatalos egyenruháját.

Este:

-Istenem Rin, el tudod te ezt hinni? Egy hét és vége! Rin, figyelsz te rám?

-Igen, persze, mit is mondtál?

-Semmi, nem érdekes. Mostanában mindig elkalandozol. Na mondd meg, mi van veled?

-Nem lényeges, csak megint Sesshouraru-samára gondoltam, meg hogy ha elmegyek, találkozok e vele, és megpróbáltam felidézni az arcát, de nem megy.

-Erre nem tudok mit mondani. Ha a sors úgy akarja, akkor biztos találkozni fogsz vele.

-Tudod olyan nekem mintha az apám lenne. De most, hogy papnő vagyok, nem „barátkozhatok” egy démonnal.

-Hát, ez tényleg probléma…

Elaludtak. Az elkövetkező héten már szinte semmi dolguk sem volt, eljártak a kötelező órákra, majd a hét leteltévelők négyen elhagyták azt a helyet amit 10 évig az otthonuknak nevezthettek. Rint Kaede anyó volt faluja fogadta be, mint papnőt, mert az anyó egy hónapja eltávozott. Az emberek szerették új papnőjüket, aki kedves volt szép, és legfőképpen tehetséges. Addig minden a legnagyobb rendben ment, mígnem egy nap…

-Falufőnök!-hajolt meg Rin- elmegyek gyógynövényekért az erdőbe. Szükséges pár ritka növény is, csak holnap, vagy holnapután jövök vissza.

- Menjél csak.

-Köszönöm.

Rin dudorászva haladt az erdőben, le-lehajolt, és leszedett egy-két növényt, sétált, közeben emlékezett, hogy milyen is volt a Nagyúrral errefelé sétálni, és nagyon hiányzott neki. Még Jaken örökös morgolódása is. Kiért egy rétre, és emlékeibe merülve ismét virágot szedett, és koszorút font belőlük. Továbbindult, de ráesteledett, így letáborozott, majd elment a közeli tóhoz fürdeni. Levetkőzött, és belemerült a kellemesen símogató vízbe, közben mélyeket lélegzett az illatos levegőből, amit a kellemes tavaszi szellő hozott. Nem is sejtette, hogy ez a szellő lesz árulója. A közelben volt Sesshoumaru, Jaken és Ahun. Éppen letáboroztak, és a Nagyúr, szokásához híven, egy fa tövében ült, amikor megérezte s különös, finom illatot a levegőben. Ismerős volt neki, de nem tudta honnan. Elindult, hogy megkeresse az illat forrását. Elérkezett a tóhoz, ahol Rin fürdött. Csendesen közeledett, és megbabonázva hallgatta a lány énekét. Feült egy fa ágára, és gyönyörködött a fiatal papnőben, mélyen beszívta az illatát, mert még mindg nem tudta, hogy honnan ismeri, ugyanis, az arcát nem látta. Ekkor a lány felállt, és Sesshoumaru majnem lefordult ülőhelyéről, mikor felismerte a nőben egykori kislányt, Rint. Elmerült a karcsú, formás női testben, majd észbe kapott, és elfordult. Rin felöltözött, és felnézett a Holdra a fák ágai között. Ekkor egy tompa, halk handot hallot, mintha valaki leugrott volt egy fáról, de elhitette magával, hogy csak egy állat.

Felvette íját és nyilait, és indult vissza a táborához. Nagy meglepetés érte, mikor látta, hogy egy magas, ezüsthajú férfi áll a tűz mellett. Nem akarta elhinni.

-Sesshoumaru-sama?-suttogta

-Rin, rég láttalak.

-Hogy kerülsz ide Nagyúr?

-Csak úgy.- ezzel leült egy fa tövébe, ahogy régen. Rin a tűz mellé telepedett, és csak nézte Urát, aki csukott szemmel ült, és mélyeket lélegzett. Örökre az emlékezetébe akarta vésni Rin illatát. A lány törte meg a csendet:

-Mi van veled Sesshoumaru nagyúr? És hogyhogy megvan mindkét karod?- nem tudta mit kérdezzen, de amint ezt a kérdést kimondta, rájött, hogy nagyon bután hangzott.

-Semmi. Az ékkővel csinálták az öcsémék.-hangzott a tömör válasz, de Rin nem adta fel. Erre várt tíz éven át, nem engedheti el így.

-Értem.Nagyon hiányoztál. Vártam, hogy eljössz értem. Évekig vártam, de te nem jöttél! Miért?

-Mert úgy gondoltam, jobb ez így neked.

-Sokat gondoltam rád, és Jaken-samára is. Féltem, hogy nem látlak többé. Te gondoltál rám egyszer is?

-Minden nap, tíz éven át.

-És mit gondolsz? Sokat változtam?

-Elég sokat.- ezt a kijelentését megtoldotta egy átható pillantással.

-Én…Még mindig veled akarok utazni.

-Nem lehet.

-De miért?

-Mert már felelősséggel tartozol a faludért.

-A barátnőm Mashika még nem talált falut, ő majd átveszi a helyem. Engem nem tesz boldoggá, hogy papnő vagyok. Életem legboldogabb része az volt, mikor veletek utazhattam. Miért tagadsz hát meg?

-Nem tagadlak meg. Nem hiszem hogy jót tenne, ha éjjel nappal vándorolnod kéne, és démonokkal harcolni.

-De hát erre képeztek! Te akartad, hogy papnő legyek, hát akkor viseld el!-Rin érezte, hogy túl messze ment.Sesshoumaru felállt, és odament hozzá. Rin reflexből felállt, és égő tekintettel nézte Sesshoumarut. Tíz évig várt erre, most nem hagyja, hogy megint elhagyja. Most nem! Ő már nem az a 8 éves kislány, aki régen volt! Ő dönt az életéről, és nem más!

-Ne merészelj mégegyszer ilyen hangot megütni.-morogta, de Rin nem félt. Tudta, hogy Sesshoumaru szereti, és nem lenne képes bántani, ezért dacosan ált vele szemben. Egy percnyi kínos csend után rájött, hogy ez Rinnél nem válik be. Nem merte bevallani magának se, de félt, mert az egykori kislányból felnőtt nő lett, nagyon vonzó nő, aki már nem apai érzéseket vált ki belőle.

„-Tartanom kell magamat! Nem vonzódhatok egy halandóhoz! NEM!”

Rin leült mellé, és a fülébe súgta:

-Tudtam, hogy nem teszed meg.- majd hozzábújt Sesshoumaru prémjéhez, pont úgy, mint régen.

„-Ne tedd ezt velem könyörgök”

-Akkor utazhatok veled?

-Rendben- adta be a derekát.

Már egy hónapja utaztak ismét együtt. Sesshoumaru és Rin között egyre mélyebb érzelmek kezdtek kibontakozni. Elég sokat beszélgettek, már amennyire Sesshoumaruval lehet beszélni.

Egyik este:

-Hová mész?

-Láttam a közelben egy hőforrást. Elmegyek fürdeni.

-Rendben.

Rin elindult. Nyugodtam haladt az erdőben a hőforrásig, nem is sejtve, hogy követik. Levetkőzött, és épp belemerült volna a vízbe, mikor egy nagy gyíkdémon támadt rá. Mivel fegyvert nem hozott, teljesen védtelen volt.

-ááááá, Sesshoumaru-sama, segíts!

„Pont mint régen” gondolta, és már indult is a lány segítségére. Ez a gyenge másodrendű démon nem jelentett ellenfelet számára. Annál inkább Rin, amint félelemtől remegve, a sírás határán, teljesen meztelenül Sesshoumaru nyakába borult. Ő megölelte Rint, és igyekezett belőle minél többet takarni, hogy ne essen kísértésbe, ám nem járt túl nagy sikerrel. Rin felnézett rá nagy, csillogó barna szemeivel, mélyen belemerült az aranysárga szempárba, majd egy halk köszönömöt rebegett. Sesshoumaru próbálta tartani magár, de elbűvölte a lány illata, és már olyan rég várt erre. Lassan közelíteni kezdett Rin arcához, közben mélyen a szemébe nézett, és már épp megcsókolta volna, amikor Rin ilyedten eltolta magától.

-Mit csinálsz?

-Semmit, én nem tudom. Öltözz fel.

Rin észbekapott, és inkább, mivel úgyis azért jött, belegázolt a vízbe. Sesshoumaru elfordult, és nyugodt léptekkel elment vissza a táborba.

„-Ez közel volt.”

„-Majdnem megcsókolt! Ő, aki megveti az embereket.Vajon mi lehet vele?”

Már majdnem egy órája fürdött, úgy döntött ideje visszamennie. Felöltözött és elindult. Sesshoumaru ott ült egyedül, és borús tekintettel meredt a tűzbe.Rin leült mellé. Egy néma perc után megkérdezte:

-Hová tűnt Jaken-Sama?

-Elküldtem ételért.

-Mikor jön vissza?

-Még pár óra.

-Értem.Mi volt ez a tónál?

-Nemtudom.-Sesshoumaru mély, fájdalmas tekintettel nézett Rin szemébe, úgy, ahogy még sosem.-De azt hiszem mégis tudom. Abba a hibába estem, mint az apám. Pedig megfogadtam, hogy én sosem…

-sssss-Rin rátette mutatóujját a démon ajkaira-hallgass, ne mondj többet.

-Rendben.-Ismét Rin szemébe nézett, de most már egyikük sem tudta, hogy mit tesz, csak a testét követte. Lassan közeledett Rinhez, és ajkuk forró csókban ért össze. Rin görcsösen szorította össze ajkait, így Sesshoumaru nyelve nem ért célt. Ránézett a lányra, és rájött, hogy még teljesen érintetlen. De a vágy túl nagy volt, hogy parancsoljon neki, ezért tanítgatni kezdte. Hüvelykujját lágyan végighúzta Rin ajkain.

-Nyisd ki a szád-Rin engedelmeskedett, és résnyire nyitotta ajkait.Sesshoumaru ismét megcsókolta, de mostmár nyelvével Rin nyelvét kényeztette,, közben lassan elkezdte vetkőztetni. Először csak a válláról, majd egyre lejjebb és lejjebb haladt, majd csókolgatni kezdte Rin selymes bőrét, a nyakát szívogatta, majd szépen lassan lefektette a lányt, teljesen kioldozta a kimonóját. Megint elkezdett lefelé haladni, elért a feszes mellekhez, de nem állapodott meg rajtuk, csak haladt lefelé, és lefelé. Kioldozta a lány nadrágját is, és elért ahhoz a bizonyos illatos selyem háromszöghöz. Ujjaival Rin csiklóját dörzsölgette, közben a másik kezének 2 ujjával behatolt a lányba. Csak szépen lassan mozgott, hogy nehogy megijessze Rint. Közben Rin megemele felső testét, és elkezdte vetkőztetni a férfit. Levette a páncélját és a kimonóját, és nyalogatni kezdte az izmos feszes testet, majd Sesshoumaru közel járt hozzá, hogy feljuttassa Rint a csúcsra, a lány megmarkolta az ezüst hajzuhatagot, és feszes melléhez nyomta a démon ajkait, aki szívni kezde az ágaskodó mellbimbókat. Kihúzta ujjait a lányból, még a csúcs előtt, és ujjairól élvezettel lenyalta az illatos-ragadós folyadékot, majd megízlelte Rint. Nyelvével mélyen behatolt, és mintha csak csókolná, úgy kényeztette a lányt.Már alig bírta tűrtőztetni magát, és kezdett egyre vadabb lenni. Ismét megcsókolta Rint, szemfogaival beleharapott az ajkaiba, ahonnan kibuggyant egy kis vér, amit a férfi élvezettel lenyalt. Rin Úgy fordult, hogy ő legyen felül, majd nyalogatni, csókolgatni kezdte Sesshoumaru izmos felsőtestét, nedves csaíkot húzzva egészen a férfi ágyékáig. Egy másodpercig tétovézott, végül nyaldosni, csókolgatni kezdte a lüktető férfiasságot, végül már vadul szívta, míg érezte, hogy abba kell hagynia, mert mindjárt itt a csúcs. Nem tudta, mit tegyen most, de a démon igen. Hanyadtfektette Rint, és csigalassúsággal behatolt a lányba, majd elért a kettejüket elválasztó vékony hártyáig. Ekkor észbekapott hogy mit is csinál, és épp kihúzta volna, mikor Rin megáljt parancsolt,belemarkolt Sesshoumaru hajába, és lihegve kérdezte:

-Hmit hhcsinálszh?

-Ezt…nem…szabad…!

- Deh, szhabadh…-és megtolta alsótestét, ezzel átszakítva szüzességét. Ettől kezdve együtt mozogtak a végső csúcsig. Rin sikított a gyönyörtől, lihegés és nyögések visszhangzottak az erdőben, míg Sesshoumaru egy kísérteties pillanatban, mélyről jövő nyögés mellett beleélvezett a lányba. Rin érezte, ahogy a forró mag szétárad a testében, majd Sesshoumaru fáradtan ledőlt Rin mellé.Egymás karjában feküdtek Sesshoumaru prémje alatt.

-Fel kéne kelni Sesshoumaru. Jaken-sama mindjárt visszaér.

-Nem érdekel. Kívánlak.

-Most nem szabad. Menjünk el fürdeni.

-Rendben

A vízben újra egymáséi lettek, a démon és a halandó lány.

-Végre boldog vagyok. Tíz éve először.

-Ühhüm.Úgy érzem hiba volt.Olyan vagyok,mint az apám.És mi lesz, ha ebből is gyerek lesz?

-Ne problémázz ezen. Ráérünk akkor.

-Nem érted. Nem akarom, hogy az én fiam is úgy járjon, mint az öcsém.

-Értem, de én attól még nem fogom kevésbé szeretni, és hidd el, nekünk ez a sorsunk. Ha nem így lenne, akkor 11 éve ott hagytál volna holtan az erdőben, de nem tetted, mert a zord külső érző szívet takar.

-És azt is tőled kaptam Rin. Köszönöm.

-Szívesen. –Ajkuk újra összeforrt, és végre mindketten hazaértek az idők végezetéig.

The End