Állatiösztönök

Rika magányosan sétálgatott az erdőben. Úgy érezte szüksége, van egy kis egyedüllétre, hogy gondolkodhasson. Már hónapok óta volt Inuyasháékkal. A félszellem és csapata éppen azt a szellemet üldözte, amelyik elpusztította a faluját. Sajnos későn értek oda, Rika maradt a szörnyű pusztítás egyetlen túlélője. Mivel a családját és barátait elvesztette, csatlakozott a többiekhez, akikkel nagyon hamar összebarátkozott. Miroku persze megpróbálta rávenni, hogy legyen a gyermekei anyja, de néhány sikertelen próbálkozás – és fejbe verés Sango részéről – után letett a tervéről.

Inuyasha persze eleinte morgott, hogy minek kell még valakit a nyakukba venni, így is vannak elegen, de aztán egész jól kijött a lánnyal. Kagoméval és Sangóval nagyon jóba lettek, mindig találtak közös témát.

És ott volt még Inuyasha bátyja, Sesshoumaru is. Igaz elméletileg még nem voltak együtt, de a szavakat leszámítva, egy párnak számítottak. Bár a hanyou nem örült neki, hogy Rika a bátyjával „jár”, ahogy Kagométól hallotta, még sem tehetett semmit, azon kívül, hogy beletörődött.

És a lány most egyedül bandukolt a fák között. Elgondolkozott, hogy mennyire más a mostani élete, mint amilyen a korábbi volt. A múltkor, egy harc során látta, ahogy Inuyasha átváltozik, és ez igencsak nagy benyomást tett rá. A fiú eléggé félelmetes volt, amikor átváltozott. És bár nem bántotta őket, Rika még sem tudott teljesen úgy nézni rá, mint korábban.

Ahogy kusza gondolataiba süllyedve sétált, észre sem vette, hogy egy vörös szempár figyeli minden mozdulatát. Csak arra kapta fel a fejét, amikor nem sokkal mellette megrezzentek egy bokor ágai. Feszülten figyelt, de semmit nem látott. Levélzörgést hallott, és hátrálni kezdett. Nagy üvöltéssel egyszer csak kiugrott az ágak takarásából egy szellem. Leginkább egy farkashoz hasonlított, de sokkal nagyobb volt. Szájából hatalmas fogak meredeztek, vörös szemei parázsként izzottak. Fenyegetően felmordult, mire Rika rohanni kezdett.

Eszeveszetten szaladt, tudta, ha lelassul, és a szörny elkapja, meghal. Nemsokára elmaradoztak a fák, egy sziklás részre ért. A fenevad lendületet vett, és fellökte a lányt az egyenetlen talajon, de ő maga tovább sodródott. Rika felsikított, amikor elesett, karját felhorzsolta az éles törmelék. A lény nagy nehezen megállt, és visszafordult. Már éppen rávetette volna magát a védtelen emberre, amikor egy ismerős jelent meg. Inuyasha kardjával a kezében a lány elé ugrott.

-Gyere, te palotapincsi! Engem kapj el, ha tudsz! – hergelte a lényt.

Az állat ránézett, nagy busa fejét megrázta, majd felvonyított. A szemei sárgára változtak, teste nyúlni kezdett, mintha egy hatalmas féreggé változott volna. Szürke bundája helyére kőpáncél került, szájából kénes füst tőrt elő, nyála savként csepegett a földre.

Inuyasha nem tétovázott, megtámadta a szellemet. Az könnyedén visszaverte a támadást, és ellökte a fiút. Rika csak csöndben figyelt. A hanyou újra támadott, mire a szellem hatalmas energiagömböt lehelt felé. Inuyasha nem tudta kivédeni, métereket repült hátra, a Tessaiga messzire elszállt. A fiú nehezen feltápászkodott a földről, kezét fájó bordáira téve. Kimeresztette karmait, de a szörny ismét egy gömböt használt a legyőzésére. Mivel most már a kardja sem volt nála, a támadás közvetlenül a testét érte.

Hatalmasat esett, és nem mozdult.

-Inuyasha! – kiáltotta kétségbeesetten a lány.

„Nem lehet. Nem halhatott meg…” – nyugtatta magát gondolatban, de nagyon úgy tűnt, a fiú nem élte túl.

Rika könnyes szemmel meredt a fenevadra, aki közelebb lépett zsákmányához. Csak az járt a fejében, hogy a fiú miatta halt meg. Megkövülten figyelte, ahogy a lény közelebb hajol, a szájából csöpögő sav csak centikre folyik a bőrétől a földre, hogy feloldja a sziklát is.

Már készült a halálra, amikor hirtelen, mintha pulzálni kezdett volna a környezet. A szörny is észrevette, mert arrébb lépett. Rika Inuyasha felé nézett, és nem hitt a szemének! A fiú élt, fejét lehajtva állt. A lány már éppen oda akart szólni, amikor a srác megmozdult. Felemelte fejét, és szemei vörösen csillantak meg. Arcán méregcsíkok húzódtak, karmai megnőttek. A lány tudta mit jelent ez: szellemmé változott.

Eddig örült, hogy a fiú jól van, de most kezdett megijedni. Eszébe jutott, amit a többiek mondtak Inuyasha átalakulásáról.

„-Amikor átváltozik, senkire és semmire nincs tekintettel. Gyilkolni kezd, és addig nem hagyja abba, amíg meg nem hal. Még Kagoméra sem hallgat ilyenkor. Éppen ezért, mindig messzire el kell kerülnünk őt, ha átváltozik. Minket is megtámadna, mert nincs birtokában a józan eszének, csak a gyilkolás élteti….”

Inuyasha kegyetlenül elvigyorodott, és a lény felé ugrott. Az első támadás elől a lény még ki tudott térni, de néhány pillanat múlva Inuyasha szétkaszabolta a karmaival. A lény teste darabokra hullott, és elporladt, de mielőtt a hamu a földre esett volna, egy széláramlat elfújta. A lénynek semmilyen nyoma nem maradt.

A szellem elégedetten szétnézett, majd tekintete megakadt a lányon, aki még mindig a földön ült. Szemeiben rémület tükröződött, és a fiú élvezte, hogy megrémítheti. A lány hátrafelé kezdett mászni, majd fel állt és megpróbált elfutni, de a sziklák útját állták. Kétségbeesetten nézett körül, menekülési út után kutatva.

-Mi a baj, halandó? – kérdezte a fiú gúnyosan és közelebb lépett.

A lány nem felelt, csak hátra lépett, de már majdnem a sziklafalhoz ért.

-Talán nincs hova futni?

Rika megpróbált oldalra menekülni, de Inuyasha rávetette magát és testével szabályosan a hideg kőfalnak nyomta a lányt. Szorosan hozzápréselte mellkasát és csípőjét, hogy ne tudjon szabadulni. Kezét a fejük melletti falnak támasztotta. A lány remegve kapkodott levegőért. A szellem megfogta a karját, Rika felszisszent, amikor a sebhez nyúlt. Inuyasha elmosolyodott, egyik ujjával lejjebb húzta a lány felsőjét, és a bőrét cirógatta.

Rika levegőért kapkodva gondolkozott.

„Talán nem is akar megölni?”

A fiú egy hirtelen mozdulattal megkarcolta az érzékeny bőrfelület, majd közelebb hajolva élvezettel nyalta le a kicsorduló vért. A lány nem mert megszólalni, megbénította a félelem.

Amikor hűvös leheletét megérezte a nyakán, képtelen volt tovább hallgatni.

-Mit csinálsz?

-Talán nem tetszik? Eszembe jutott valami! Sokkal, jobb, mint megölni téged…

Szórakozva lehajolt a lányhoz és megcsókolta.

* * *

Feszesen tartotta a karomat, így esélyem sem volt elmenekülni. Megpróbáltam leállítani, de erősebb volt nálam. Nem tehettem mást, minthogy erősen megharaptam. Hátrakapta a fejét, és egy hirtelen mozdulattal erősen megütött. Éreztem a vér ízét a számban.

-Ezt meg ne próbáld még egyszer! – mondta dühösen. – Megértetted?

Mivel nem válaszoltam, a hajamba markolt.

-Igen! – nyögtem.

-Ez a jó kislány! – mondta, és ujjaival végigszántotta az ajkaimat. Reszketni kezdtem, amint a vér kicsordult a sápadt húsból. Testét teljes súlyával az enyémhez nyomta, és arcával közelíteni kezdett a számhoz, hogy ismét fájdalmas csókot váltsunk. Nyelvével erőszakosan és durván áthatolt a fogaim között, megízlelve a vér és nyál keverékét, felfedezve a szám összes szegletét. Egy pillanatra levegőért kapott, majd folytatta a megkezdett utat, végigcsókolta a nyakam, miközben a mellkasom remegett a félelemtől, tudván, hogy bármelyik pillanatban letámadhat.

-Kérlek... – nyögtem, de magam sem tudtam, hogy mit. Azt, hogy abbahagyja, vagy azt, hogy folytassa.

Kíváncsian nézett rám, miközben megnyalta a mutatóujját, és végighúzta a kulcscsontom mentén. Megborzongtam a nedves érintéstől.

„Hogy a csudába tudja, mi izgat fel?!”

Finoman szívogatni kezdte a nyak és a vállak útkereszteződését, nyelvével körkörös utat járt be és lágyan megharapdálta a bőrt. Ajkaim fájdalmasan sóhajtoztak a kín, és valami más miatt, amit reméltem, hogy nem fogok érezni...egy csipetnyi élvezetet.

„Nem! Nem szabad erre gondolnom! Végül is a bátyját szeretem, ráadásul ő a barátnőm szerelme! Nem akarok erre gondolni, de kétségkívül van benne valami izgató. Igazság szerint élvezem, amit csinál….”

Harapásai egyre erősebbek lettek; minden egyes alkalommal ökölbe szorult a kezem, amikor nyelvét végigfutatta a kulcscsontomon. Az erek a kezemen szinte kiszakadtak a bőrömből. Tovább haladt a mellem kezdetéig, a félig kigombolt, fehér iskolai ing, amit Kagome adott, megakadályozta, hogy tovább induljon. Kezével végigsimította a testem, a többi gombot is lassan kibujtatva. Én megpróbáltam kezemmel leállítani a kezét, habár tudtam, ezzel csak jobban felingerelem, de hát még sem feküdhettem le vele.

-Ezt nem szabad…

-Senki sem láthat meg, senki sem tudja meg – válaszolta és megpróbálta eltolni a kezeimet, de nem hagytam magam, tisztában voltam vele, ha most sem sikerül leállítanom, akkor valami olyat teszünk, amit később mindketten megbánunk, feltéve, ha nem öl meg.

-Rika – próbált figyelmeztetni, de egyszerűen nem hallgattam rá. Nem akartam, hogy itt történjen, vele.

Azt hiszem képtelen, lennék ezzel a tudattal élni, hogy becsaptam a barátaimat és a kedvesem, pedig kívántam őt. Nagyon kívántam…

Eddig a pillanatig egészen gyengéd volt, de most megdühödött, lábát a combomhoz nyomva, kicsit megemelt és durván megcsókolt, erősen beleharapott az ajkaimba, annyira, hogy ismét kiserkent a vérem.

Remegve megpróbáltam megnyugtatni az idegeimet, és elengedtem a kezem, hagytam, hogy teljesen kigombolja az ingem. Minden egyes gombnál erősen megcsókolt, és lenyalta a számon újra és újra kibuggyanó vért.

-Ez a jó kislány! – mondta, amikor már nem ellenkeztem. -Ezért jutalmat érdemelsz! – mondta, ördögi mosollyal az arcán. Akkor tudtam már mit jelent ez a mosoly... jutalmat neki és fájdalmat nekem.

Behunytam a szemem és lélekben felvérteztem magam a fájdalomra.

-Nem, azt akarom, hogy nyitva legyen a szemed, Rika! – mondta tetetett lágysággal.

Azonnal kinyitottam a szemem. Erőtlenül felemeltem a kezem, aztán hagytam, hogy visszaessen.

Még le sem engedtem a kezem, Inuyasha máris megragadta a derekam és egyáltalán nem gyengéd mozdulattal magához rántott. Kissé terpeszbe állt és csípőjét szorosan az enyémhez nyomta. Még a vastag nadrágon keresztül is éreztem a fiú növekvő kívánalmát. Ez az érzés engem is feltüzelt, egyre kevésbé voltam képes ésszerűen gondolkodni.

Inuyasha apró mozdulatokkal párszor lassan hozzám dörzsölte magát. Közben félig lehunyta a szemét és résnyire nyitotta a száját. Amikor elkapta a pillantásomat, gonoszan elmosolyodott. Tisztában volt vele, hogy én is ugyanúgy kívánom őt.

-Majd én megmondom, mit szabad –duruzsolta a fülembe. – Szeretkezni akarok veled… ahogy te is velem!

Halkan nyögtem egyet.

-Így igaz, kedves Rika! – jelentette ki, félreértve a reakciómat. – Nem tetszik? Pedig ideje lenne már magadnak is bevallanod!

Kajánul elvigyorodott, ahogy meglátta a megsemmisült ábrázatomat.

Kezeit közben fentebb csúsztatta hátamon és immár határozott mozdulatokkal húzta le rólam az inget. Felsóhajtott, amikor meglátta a sápadt színű, feszes melleket a kiálló, kemény mellbimbókkal. Mindkettőre rátette a tenyerét és kissé beléjük markolva megemelte őket.

Jólesően felnyögtem.

-Lám, ez ellen nincs semmi kifogásod, ugye? –folytatta a fiú önelégülten. Hüvelykujjával masszírozni kezdte a bimbókat, majd lehajolt és egymás után gyorsan benedvesítette őket nyelvével. Ezután felegyenesedett és mélyen a szemembe nézett.

Rögtön megéreztem magamon a cikázó hűvös fuvallatot, és csak arra vágytam, hogy a fiú meleg, izmos mellkasához simulhassak, hogy ne fázzak annyira.

-De ha te azt akarod, hogy most abbahagyjam és elmenjek…

Elég! Nem bírtam tovább. Az elhúzódó Inuyasha csuklója után kaptam, lábujjhegyre álltam és mohón megcsókoltam. Erősen átkaroltam a fiú nyakát, végleg maradásra kényszerítve őt.

Győzött az erős, fizikai vonzalom.

*  * *

Amikor ajkaik rövid időre szétváltak, Rika elkapta Inuyasha tekintetét. Inkább újra megcsókolta, csak hogy ne kelljen tovább néznie azt a bosszantóan diadalittas arcot.

A csók közben többször is végigsimított a fiú izmos hátán. Hiába, a folytonos harc és gyakorlás meghozza a gyümölcsét…

A lány kis kezei hamar lentebb tévedtek és már a piros övet markolászták. Könnyedén kikötötte a ruhadarabot és hozzáfogott, hogy minél előbb a nadrágot is lefejtse róla. Inuyasha nem bírta tovább, türelmetlenül letépte a lányról a szoknyát. Megszabadult saját nadrágjától, és rögtön Rika szája után kapott. Kezei közben fenekére siklottak és lehúzta róla a fehérneműt.

A lány gyorsan kilépett belőle, majd ismét szorosan Inuyashához simult. Átölelték egymást.

Az ágyékuk immár fedetlenül összeért. Ez őrjítő érzés volt. Rika egyik combját is felemelte, hogy még közelebb kerüljön a fiúhoz. Farkasszemet néztek egymással, de egy darabig egyikük sem mozdult.

Inuyasha bírta rövidebb ideig. Félpercnyi feszült csönd után szaggatottan felsóhajtott, kezével gyengéden, de határozottan szétfeszítette a lány combjait, majd közéjük lépett és felemelte. Rika a lábával átkarolta a derekát, kezeit a nyakába fűzte. A vágytól fűtötten még egyszer Rika szemébe nézett. Ujjaival elindult a lány köldökétől lefelé vezető ösvényen, de az ellökte a kezét.

Inuyashának nem kellett könyörögni, megértette. Előre dőlt, kezeivel a lány combjait tartotta és rögtön beléhatolt. Rika felkiáltott a hirtelen fájdalomtól, szeméből könny csordult ki. Körmeivel végigszántotta a srác hátát, hogy saját fájdalmán enyhítsen, vércsíkok jelezték ujjainak nyomát.

A fiú várt egy kicsit, majd nagyon lassan mozogni kezdett benne. Közben szájával újra bejárta Rika nyakának mindkét oldalát. Kissé megharapdálta a finom bőrt, majd ajkaival lentebb kalandozott. Karjával tartotta, így csak a szájára tudott hagyatkozni. Nyelvével izgatni kezdte az immár kőkemény bimbókat, majd egymás után mindkettőt a szájába vette. Rika kéjesen szuszogott és önkéntelenül is közelebb húzta magához a fiút. Inuyasha teljesen elmerült foglalatosságában, csak akkor nézett újra fel, amikor megérezte hajában a lány hosszú, vékony ujjait. Összekapcsolta a tekintetüket és úgy mozgott tovább benne, fel-feltörő kis sóhajtásokkal.

Aztán egyszer csak abbahagyta a lökéseket. Rika visszapillantott rá az égről. Inuyasha elégedetten elvigyorodott, amikor a lány nyöszörögni kezdett a hiánytól.

-Most… mondd, hogy mit… nem szabad! –zihálta a fiú remegve.

A lány ágyékát egyre jobban égette a gyönyör utáni vágy.

- Te… és a hülye kis játékaid! –hunyta le tehetetlenül a szemét. –Miért… kínzol engem?

Inuyasha elnevette magát, de őt is egyre jobban szorította a beteljesülés utáni vagy, így elcsuklott a hangja.

-Bosszú, mert… szemtelen voltál… egy szellemmel, halandó! 

Pár másodpercig még mozdulatlanul állt, de aztán tovább folytatta a szeretkezést.

Rika megkönnyebbülten felsóhajtott. A pár másodperces szünet után a ritmusos mozgás az előbbinél sokkal csodálatosabbnak hatott.

Magában azért örült, hogy mégsem kellett rimánkodnia ennek a fiúnak. Tudta, hogy nem sokáig bírta volna még türtőztetni magát. Így is nehezen viseli a tudatot, hogy éppen megcsalja a szerelmét, és elárulja a barátnőjét.

„Ez nem jelent semmit! Csupán közönséges testi vágy!” – gondolta.

Sohasem gondolta volna ezt magáról, hogy képes lesz pont Inuyashával leállni. Hogy neki adja oda magát először…

„De ha egyszer…

-… olyan jó…- nyögdécselte hangosan, összeszorított szemekkel.

Inuyasha vett egy mély levegőt és egy erősebb, gyorsabb tempót vett fel. Most már egyikük sem próbálta magába fojtani kéjes nyögéseiket. Mindketten érezték, hogy a csúcspont közeleg.

Rika megkapaszkodott a fiú vállában, de egyre kevésbé tudott együtt mozogni vele. A természetbe beálló csöndet minduntalan megtörte a két fiatal egyenetlen szuszogása, és a két test találkozásának hangja.

A lány beharapta az ajkát, amikor végigfutott gerincén a hideg bizsergés, amely a beteljesülés közvetlen előjele volt. Hamarosan megremegett és mozdulatlanná dermedt. Inuyashának már csak kettőt-hármat kellett döfnie és ő is követte társát. Hangosan felkiáltott, amikor beleélvezett a lányba, és Rika érezte, ahogy szétárad benne a fiú magja.

Kimerülten dőlt hátra, Inuyasha pedig ráborult. Arcát a hosszú, göndör tincsek közé fúrta.

Jó ideig maradtak így, pedig a légzésük már régen helyreállt. Rika behunyt szemmel simogatta a fiú nyirkos hátát.

Két teljesen különböző érzés keringett benne. Az egyik –az erősebb-, a kiújuló bűntudata volt. Szégyellte magát Sesshoumaru és Kagome előtt, az összes barátja előtt, de legfőképpen maga előtt.

„Miért vagyok olyan gyenge, hogy nem vagyok képes ellenállni neki?”

Úgy érezte, nem helyes, amit csinál.

-Inuyasha? –suttogta hangosan. A fiú kérdőn lepillantott a lányra.

Rika a világért sem mutatta volna ki, de nagyon is tetszett neki a fiú. Legalábbis a külseje. Az a

fehér haj, ami azt a férfias arcot keretezi! Azok a kis kósza tincsek, amik az arcába hullanak! Azok a borostyánsárga szemek. És az a porcelánfehér, sima bőr, ami azokat az izmokat borítja! Ez volt a másik érzése: a mély, testét-lelkét átjáró vonzalma a fiú iránt.

-Csókolj meg! –kérlelte.

Inuyasha elmosolyodott és – talán a kimerültség jele, talán valami másé –, de ez a mosoly őszinte volt, nem képmutató vagy csúfondáros. Közelebb húzódott hozzá és lágyan megcsókolta. Közben kissé előredőlt és vigyázva kicsúszott a lányból.

Rika orrát erőteljesebben megcsapták a jellemző illatok. Inuyasha még egy gyors puszit lehelt a szájára, majd feltápászkodott.

Rika lenézett a lábára, és látta, hogy vékonyka csíkban vér folydogál le a combján. Egyáltalán nem ilyennek képzelte az elsőt.

Elmélázva figyelte, ahogy a fiú a nadrágja után megy, majd felhúzza. Készen vannak. Mellkasa kissé összeszorult, hisz minden jel arra mutatott, hogy a félszellem fiú dolga végeztével távozni fog.

Így ő is csendben öltözni kezdett. Csak ne higgye róla, hogy többre vágyna! Ő is csak ezért van most itt…

Hamarabb lett kész a fiúnál –mivel az elmerengve, az ingjét a kezében tartva álldogált. Rika nem akart hamarabb visszaindulni, így nekidőlt a sziklának és várt. Inuyasha még állt ott egy darabig, mintha vacillálna magában.

Aztán elindult a lány felé és ő is a sziklának támaszkodott.

Rika ezen meg is lepődött, nem tudta, mit mondjon most. Így újabb csendszünet következett.

A lány eközben oldalra sandított. Inuyasha keresztbe font karral, egy pontra meredve állt mellette.

„Milyen jó lenne most hozzábújni!” –futott át valamiért az agyán. 

-Öhm, Rika?

-Hm? Tessék.

-Öö, … khm, szóval én csak… szeretnék bocsánatot kérni… amiért, hát, amiatt, ami most történt… - törte meg végül Inuyasha a csendet.

Rika elpirult, a dolog említésére.

Inuyasha várakozóan ránézett, de ügyelt rá, hogy ne tűnjön túl kíváncsinak.

-Én… nem haragszom. Az nem te voltál… csak a … rosszabbik éned. Nem számít, felejtsük el. De nem akarom, hogy a többiek megtudják.

-Én se. – mondta a visszaváltozott félszellem, és látszott rajta, hogy Kagoméra gondol.

Ezután csöndben álltak egymás mellett. Rika végignézett magán, ruhája elszakadt, piszkos volt az eséstől, és sebesült karjával is összevérezte magát.

-Én… most, azt hiszem, elmegyek fürödni.

-Megvárlak itt. Hátha visszajön egy szellem.

A lány csak bólintott, és elindult valamilyen forrást vagy patakot keresni. Nemsokára rá is akadt egy tisztavizű kis patakra. Levette ruháit, és a vízbe gázolt. A legmélyebb részen a válláig ért a víz, erősen mosni kezdte piszkos bőrét. De akárhogy is dörzsölte, nem tudta magáról lemosni szeretkezésük nyomát. Örökké ezzel a tudattal kell élnie.

Amikor készen lett, visszavette magára elhasznált ruháit, és elindult az emlékezetes sziklához. Inuyasha a földön ült, kardja mellette, kezében a felsőjével. Rika egy pillanatra megrémült, hogy a fiú miért kezdett vetkőzni, és ez látszott is rajta. Inuyasha gyorsan felé nyújtotta a ruhadarabot.

-A te ruháid teljesen tönkre mentek. Vedd fel a kabátom.

A lány csendben elfogadta a kabátot, majd némán indultak vissza a csapathoz. Egész úton szótlanul baktattak, emésztette őket a bűntudat. Amikor odaértek, a többiek aggódva fogadták őket.

-Mi történt? – kérdezte Miroku Rika sebeire utalva.

-Megtámadott egy szellem sétálás közben. Szerencsére Inuyasha ott volt, és… megmentett.

-De jól vagy? – kérdezte Kagome.

Rika nagyon rosszul érezte magát a lány kedvessége miatt.

„Ha tudnád, mit csináltam, biztos nem féltenél így” – gondolta.

-Igen, de most inkább megkeresem Sesshoumarut. Tudnátok adni valamilyen ruhát? – kérdezte és miután átöltözött, elsétált.

* * *

Néhány perces séta után, Rika odaért a barlanghoz, amit találkozó helynek beszéltek meg. Rin és Yaken nem voltak a közelben, aminek Rika kimondottan örült. Sesshoumaru már várta a barlang előtt.

-Mi történt veled? – kérdezte a lány arcára majd karjára nézve.

-Semmiség. Megtámadott egy szellem, de Inuyasha megmentett. – mondta a lány fejét lehajtva. A férfi közelebb lépett, hogy megölelje, Rika jólesően fúrta arcát a vastag prémbe. A szellem különösen érzékeny szaglásának köszönhetően, egyből megérezte a vér, egy szellem, és valami más illatát. Egy másik szellemét. Egy nem tisztavérű szellemét. Ha igaz, amit Rika mond, akkor érezné valamennyire az öccse szagát. De ő nem csak ezt érezte, hanem az átváltozott Inuyasha szagát is. Úgy lengte körül a lányt, mint valami parfüm. A hajából, a bőréből, a pólusaiból, még a véréből is ez a szag áradt.

Hátrébb lépett, és felemelte a lány állát. Ekkor látta meg az apró zúzódást. Óvatosan megérintette, mire Rika lehajtotta a fejét. A szellem úgy fordította a lány fejét, hogy annak, muszáj legyen ránéznie. Kérdően nézett rá, a lány nem válaszolt, de könnyes szemei mindennél többet mondtak.

Sesshoumaru dühöngött. Az öccse… és Rika?!

-Hozzád nyúlt? – kérdezte dühösen.

A lány nem felelt, előtörő zokogását próbálta visszafojtani.

-Válaszolj már, az istenért! – ragadta meg a lány karját.

-Nem úgy volt, ahogy gondolod…

A férfi értetlenül meredt rá.

-Sajnálom!... – mondta Rika, és érezte, ahogy könnyek csorognak le az arcán.

A szellem úgy lökte el magától, mintha parazsat tartott volna, és megütközve nézett rá.

-Menj el! – mondta vészjóslóan.

-Kérlek, hadd magyarázzam meg! Te ezt nem értheted… az egész…

-MENJ! – üvöltette a férfi.

A lány nem tehetett mást, megsemmisülten hagyta ott Sesshoumarut.

„Mit tettem?” – végig ez visszhangzott a fejében.

Inuyasha magába mélyedve ült egy tisztáson. Hogy tehette ezt Rikával? Kagoméval? Sesshoumaruval?

A másik része megint átvette az irányítást a lelke felett. Meg is ölhette volna! De kivételesen nem tette. Most szórakozni akart, kikapcsolódást akart… és meg is kapta. De milyen áron?! Tönkre tette mind a négyüket! Hogy mondhatja ezek után Kagoménak, hogy szereti? Hogy nézhet Rika szemébe?

És a legrosszabb az volt benne, hogy a korábbi esetekkel ellentétben, most tisztán emlékezett minden pillanatra. Rika… milyen gyönyörű volt kipirult arccal és összevissza álló hajával. Ahogy minden porcikáját felajánlja neki, teljesen kitárulkozott. Szépségét a szeretkezés a végtelenségig fokozta. De ezt nem neki kellett volna látnia!

Gondolataiból egy megreccsent faág zökkentette ki. Kagome leült mellé és érdeklődve figyelte.

-Valami baj van? – kérdezte a lány.

-Én egy szörnyű alak vagyok…

-Ugyan már, Inuyasha!

-De, így van. Sokszor teszek rossz dolgokat, életeket veszek el vagy teszek tönkre…

-De emellett rengeteg jót csinálsz! – győzködte a lány.

-De a kettő nem egyenlíti ki egymást…

Hosszú percekig csak hallgattak, majd Kagome szólalt meg.

-Igazából rólunk akartam beszélni veled. Ideje, hogy mindent újra kezdjünk. Felejtsük el Kikyot, Kougát, Narakut és mindenkit, aki eddig közénk állt, és kezdjünk tiszta lappal, rendben?

-Kagome, valamit el kell mondanom…

A lány a fiú szájára tette ujját.

-Nem akarom hallani! Azt mondtam, mindent. Nem érdekel a múlt, csak a jövő, amit együtt tölthetünk. – mondta és átölelte a fiút. Inuyasha viszonozta az ölelést, és szomorkásan arra gondolt, vajon Rika, hogy boldogul Sesshoumaruval…

A lány egy vastag fatörzsnek támaszkodott, és az eget figyelte. Sokáig állt ott és gondolkozott, míg nem a lemenő nap vöröses fénnyel vonta be a tájat, és a leszálló alkony, el nem nyelte magányos alakját.

Egyszer csak azt vette észre, hogy valaki mellé lép. Sesshoumaru állt mellette. Rika nem lepődött meg azon, hogy nem hallotta a lépteit, hiszen a szellem egy macska kecsességével tudott járni.

A férfi nem szólt, csak a felhőket bámulta rendületlenül. A nő csendben állt mellette, élvezve a puszta jelenlétét, hiszen, lehet, hogy örökre le kell róla mondania.

Rengeteg idő telt el, amíg valamelyikük megmozdult. Végül Sesshoumaru volt az, aki megtörte a csendet.

-Tudtam, hogy ide fogsz jönni.

Rika kíváncsian nézett rá.

-Mindig ide jössz, ha szomorú vagy. Gondolkoztam rólad, és arról, amit tettél. Van rá valamilyen magyarázatod?

A lány ezen gondolkozott, mióta a férfi elküldte. Jobbnál jobb indokai voltak, mentségei és könyörgései, de most csak megrázta a fejét.

-Megbántad?

Azonnal rá akarta vágni, hogy igen, de nem tudta megtenni. Nem tudott neki hazudni. Éppen elég, hogy megcsalta, nem akarta azzal is megalázni, hogy hazudik neki.

Ismét egy fejrázás volt a válasz.

-Örülök, hogy legalább őszinte vagy. Mit gondolsz, mi lesz most velünk? – kérdezte a lányra nézve.

-Nem tudom.

-Szeretnéd, ha elfelejtenénk az egészet?

Nem, a színjáték, tettetés csak még sokkal rosszabb volt, mint a nyílt megvetés.

-Nem.

-Akkor mit szeretnél? – kérdezte Sesshoumaru, olyan közel hajolva, hogy az orruk összeért.

„Megcsókolni téged”

-Én…

-Igen?

-Én csak…

-Mondd ki! – suttogta a lány szájába, majd megcsókolta. Rika visszacsókolt, majd hátrahúzódott.

-Én ezt nem akarom! – kiáltotta.

-Mit? – kérdezte a szellem.

-Nem akarom ezt egy csókkal elintézni! Hiába bánnám meg, hiába szeretkeznék veled, az semmin nem változtatna! Csak újabb hazugság és megvetés lenne belőle! Mondanám, hogy rossz volt, hogy megbántam, de mit érnék el vele? A bizalmadat nem nyerném vele vissza… - fejezte be csendesen.

-Jól mondod, elvesztetted a bizalmam! – mondta a férfi fagyosan.

A lány nem nézett rá, csak a földet bámulta.

-Nem is kérsz elnézést?

-Nem kérhetem a bocsánatodat… nincs hozzá jogom.

-Ez így igaz. Ennek ellenére, úgy döntöttem, adok neked egy esélyt, hogy bebizonyítsd, velem akarsz lenni, nem bűntudatból vagy lelkiismeret furdalásból, hanem mert… szeretsz.

A lány megdöbbenve nézett fel rá.

-Képes vagy megbízni bennem, azok után is? – kérdezte elérzékenyülve.

-Biztosan az apám ostoba érzéseiből örököltem. – morogta a szellem.

Rika boldogan ugrott a nyakába, finom csókot lehelve szájára.

-Igyekezni fogok, hogy ne csalódj bennem! – ígérte.

-Ezt el is várom.