A végső harc és a folytatás
By: Sasuke
Chapter7:
Midoriko barlangja
Elindultak a barlang felé. Útközben egyszer csak Inuyasha hirtelen a nyakához csapott…
- Miouga! Heh, gondoltam, hogy csak most jelensz meg, amikor már nyugalom van…
- Ugyan már Inuyasha úrfi! Én addig csak egy kis kutatómunkát végeztem…
- Na peeeerszeee… Én is ezt mondanám… Miért nem mered bevallani, hogy félős vagy? Legalább is eddig biztosan az voltál, de persze már nincs mitől tartani…
Miouga zavartan hallgatott…
- De miért csaptál le úrfi? Neked olyan finom a véred…Talán Kagome kisasszony megengedi nekem…
És már ugrott is Kagome felé, aki röptében összecsapta a két tenyerével… Miouga úgy szállt le a földre, mint egy darabka papír…
- Ez nem ééér! – siránkozott a bolha.
- Sango! Miért kell nekünk a barlangba menni? Naraku is tudta használni az ékkődarabot…
- Azért kell idejönnünk, mert ha át akartok változni, az csak itt lehetséges. Itt kezdődött minden. Mondjuk szerintem lesz még részünk meglepetésben…
- Ezt meg hogy érted?
- Nem tudom… Csak olyan furcsa érzésem van…
Miouga csodák-csodája, ott maradt velük… Valószínűleg nem leselkedett rájuk veszély… Odaértek a barlang bejáratához. Most nem volt semmilyen erőtér a bejárat előtt. A csapat bevonult, s megint elébük tárult a halott szellemek maradványai, és Midoriko. A Shikon no Tama ragyogni kezdett Kagome nyakában, fényesebben, mint valaha. Egyszer csak azt vették észre, hogy Midoriko életre kelt!
- Üdv néktek! Látom sikerrel jártatok és az ékkő ismét teljes. Ennyi tiszta lélekkel még soha nem találkoztam, mint amilyenek ti vagytok…Mi a célotok az ékkővel? Azt tudom, hogy nem gonosz célra fogjátok felhasználni… Ne is mondjatok semmit… Belelátok a szívetekbe. Szeretnétek emberré válni igaz? – fordult Inuyasha és Shippou felé.
- Igen.
- És szeretnétek visszatérni a modern világba.
- Igen. – válaszolták megrökönyödve.
- Most ti rendelkeztek az ékkő hatalmával, tehát nem csak egy kívánságot tud teljesíteni. Annyit tudnotok kell még, hogy ha most távoztok ebből a világból, többé már nem térhettek vissza! A szellemek és emberek háborújának vége. Nincs itt már több dolgotok. Szellemirtó! Ti sem térhettek vissza később a szerzetessel, ha esetleg meggondoljátok magatokat. Kagome és Inuyasha összenéztek, majd Mirokuékat kezdték bámulni.
- Ti is jöttök velünk? – kérdezték egyszerre.
- Hát… igen… úgy gondoltuk, hogy eléggé összeszokott csapat a miénk és nem kéne szétválnunk…
- Szerintem ez így nagyon jó! – örvendezett Kagome.
- Na jó, legyen… De aztán rendesen viselkedjetek nekem odaát! – morgolódott a hanyou…
- Az utolsó szóra ért oda Kouga, Ayame, Sesshoumaru, Kagura, Yaken és Rhin.
Ezen letaglóztak mindannyian…
- Mi is veletek tartunk! – jelentették ki.
- Na azt már nem! Még a jövőben is Kagome körül akarsz legyeskedni te rühes dög? – háborodott fel az, aki mindig szokott…
- Én már rájöttem, hogy Ayamét szeretem. Mi is szeretnénk emberré változni, ha lehetséges! Igaz Sesshoumaru? – és megeresztett egy kaján mosolyt az említett felé…
- Öhm… ööö… hát… igen… - Sesshoumaru tőle szokatlan módon zavarban volt, sőt még el is pirult egy kicsit…
Ezen jót mosolygott a társaság, persze csak úgy, hogy Inuyasha bátyja ne vegye észre a dolgot… annyira…
- Átváltoztatok mindenkit az ékkő segítségével, aztán hazamehettek Kagome világába. Felkészültetek?
- Várjunk egy kicsit! – szólt közbe Sesshoumaru.
- Mire várjunk még??!? – csattant fel az öccse.
- Nem gondolod, hogy el kellene még búcsúznunk valakiktől?
- ??? – a hanyou értetlenül nézett.
- Elviszlek titeket oda, de nem időzhettek sokáig. – szólt Midoriko.
Egyszerre furcsa érzés járta át a kis csapatot. Testük felemelkedett, és belerobbant a színek és hangok örvénylő forgatagába…
Folytatása következik!
|